O Sensei

Élete

Tanabe faluban született. Három nővére volt, ő volt az egyetlen fiú a családban. Nagyapja, Kichiemon, híres harcművész volt.

Fiatalkorában gyenge és beteges volt, apja Yoroku ösztönzésére sumozni, úszni és futni kezdett. Rövid idő alatt roppant erőre tett szert. A tanabei középiskola elvégzése után abakusz (számviteli) főiskolára járt. A diploma után könyvvizsgáló lett, és munkájának elismeréseképp Tokióba akarták áthelyezni, de Morihei felmondott. Elnyomott halászok jogi képviselője lett. Robbanékony természete miatt sokszor összetűzésbe került a törvénnyel, apjának nem kis fejfájást okozva ezzel. 1900-ban, 17 évesen Tokióba ment ahol nyitott egy kis papír-írószer üzletet, pár alkalmazottal. Tokiói tartózkodása alatt az egyik Tenjin Sin'yo-ryu Jujutsu dojoban gyakorolt, de ellátogatott egy Shingake-ryu iskolába is. Az üzlettel nem sokat törődött, alig egy év után felszámolta. Egy hibásan összeállított diéta miatt skorbutos lett. Hazatért Tanabéba, az otthoni tápláló ételek nyomán hamar felépült.

1903-ban megnősült, Hatsu Itogawát vette el. Ebben az évben jelentkezett a hadseregbe, de csak 157 centiméteres magasság felett vettek fel embereket, és Morihei nem felelt meg ennek a követelménynek. Elkezdett edzeni, fáról lefelé lógva, egy nagy követ erősítve magára, nyújtotta gerincét. A következő sorozásnál sikerrel járt, 1903 decemberében a Wakayamai 61. Gyalogezred tagja lett. Az orosz-japán háborúban (1904-1906) a Mandzsúriai fronton teljesít szolgálatot.A háború befejezése után felettesei támogatásukról biztosították és katonai karriert kínáltnak neki, Morihei visszautasította lehetőséget és hazatért családjához. Valószínű a fronton szerzett élmények hatása alatt feltűnően befelé forduló lett, nem találta helyét a világban. Apja biztatására folytatta Yagyu-ryu tanulmányait, melyet még a hadseregben Masakatsu Nakai dojojában kezdett tanulni. 1908-ban mesterfokozatot ért el. Apja a családi birtokon egy dojot építetett, ahova meghívta tanítatni Kiyoichi Tadakit (későbbi 9 danos kodokan judo mestert), akinek segítségével Morihei tovább finomíthatta harcművészeti technikáját. 1910 végén megszületett kislánya: Matsuko.

Egy barátja meghívására Hokkaidora ment, hogy kiválasszon egy alkalmas helyet a letelepedésre. (Tudni kell, hogy Hokkaido ekkor Japán szinte teljesen lakatlan és hasznosítatlan vidéke volt. Ekkor indult meg telepesekkel történő betelepítése.) A sziget kormányzójával egyetértésben Hokkaido északkeleti részén fekvő Shiratakira esett a választás. Morihei hazatérését követően rögtön hozzálátott egy kis telepes csoport szervezésének. A csoport igen hamar összeállt, mert Tanabéban ekkor igen nehéz idők jártak mind a halászokra, mind a földművesekre. Az újrakezdésben a majdnem 30 éves Moriheit ismét apja támogatta. 1912. március 29-én elindult a kis csoport új otthona felé.

Évekig nehéz körülmények között éltek, az 1915. év hozott végre jó termést. Hihetetlen energiával vetette magát a munkába, hamarosan köztiszteletben álló vezető lett belőle. 1915-ben találkozott Takeda Sokakuval a Daito-ryu Aiki-jutsu mesterével. Sokakut a kormányzó hívta meg Hokkaidora, hogy tanítsa a rendőröket, és segítsen a törvényes rend kialakításában. Az épülő, fejlődő sziget melegágya volt a bűnözésnek. A közbiztonság siralmas volt. Sokaku ekkor találkozott Moriheivel. Találkozásuk előtt Morihei már sokat hallott Sokakuról, s mikor épp Engaruban járt megnézte Sokaku egy bemutatóját. Ezután 30 nap kemény és intenzív gyakorlásba fogott Sokakuval. Hazatérve egy dojot és egy házat épített saját birtokán. Meghívta oda Sokakut, hogy tanítsa. Napi több órát gyakoroltak együtt, de Sokaku még egy csoportot is oktatott.

1917-ben megszületik Morihei első szülött fia Takemori. 1919-ben családját váratlanul hazaküldte, majd röviddel utána örökre elhagyta Hokkaidot.

Még a Hokkaidon töltött évek alatt eljutott Moriheihez egy ayabei új vallás karizmatikus vezetőjének híre. Így hazafelé tartva útba ejtette Ayabet. Részint, hogy imát mondjon apja felépüléséért, részint, hogy találkozzon Onisaburo Deguchival az Omoto-Kyo "szent gurujával". Mély hatást gyakorolt az érzékeny Moriheire az Omoto-Kyo központ légköre, és a "szent guru" személyisége. Apja halála után, 1920-ban gyermekeivel, feleségével és anyjával Ayabeba költöztek. Ez az év csapások sorozatát hozza: elveszíti első szülött fiát, majd meghal újszülött kisfia is. Némi vigaszt jelent számára, hogy 1921 júniusában újabb fia születik: Koetsu (mai neve: Kishomaru). Onisaburo ösztönzésére harcművészetet kezdett oktatni néhány Omoto-Kyo hívőnek. Első dojoját (Ueshiba Juku) még saját házában nyitotta 1920-ban. Kezdetben Daito-Ryu Aiki-jutsuttanított, de már ekkor érezhetővé vált Morihei stílusán egy új, más filozófiai alapokon nyugvó harcművészet. Ezt az új filozófiai alapot nyilván valóan az Omoto-Kyo jelentette. Megváltozott Morihei budo szemlélete is. Később így fogalmaz a Mester: "Az igazi budo a szeretet munkája. Életet adni minden lénynek, nem pedig gyilkolni, vagy harcolni egymás ellen."

1922 tavaszán Sokaku, bár hívatlanul, de ellátogat Ayabéba, és majdnem fél évig él Morihei vendégeként, szemináriumokat tart az Omoto-Kyo vezetői és hívei számára. Onisaburo és Sokaku között egyre feszülő ellentétek kerülnek felszínre. Ennek oka leginkább a két ember merőben eltérő személyisége és felfogása a világról. Sokaku távozása előtt Moriheinek "kyoji dairi" (segédoktató) fokozatot adományozott. Sokaku fél éves vendégszereplése Ayabéban nem kis anyagi terhet jelentett Moriheinek, pazar ajándékok birtokában távozott az Omoto-Kyo központból (Onisaburo például egy igen értékes kardot ajándékozott neki, Morihei több, mint kétmillió forintnak megfelelő pénzt gyűjtött össze számára). 1924-ben Onisaburo és néhány lelkes követője, köztük Morihei is Mandzsuriába ment, hogy megvalósítsák Onisaburo fantasztikus utópiáját: "A Béke Királyságát". Az Omoto-Kyoshintoista felfogása nem volt elég érthető és népszerű a mandzsuk között, akik leginkább budhisták voltak. Így Onisaburo megalakította az omoto-budhizmust, s követői, Moriheiel együtt voltak a lámák. Az épülő királyság fejének saját magát nevezte ki Onisaburo, és kegyencei lettek a tanácsadói. Ez a szervezkedés hamar feltűnt a mongol hatóságoknak. Rövid úton fölszámolták "A Béke Királyságát", számos vezetőt kivégeztek. Morihei és néhány társa csak csodával határos módon kerülte el a halált, s tért vissza Japánba. Hazatérve Morihei újra belevetette magát a harcművészetek gyakorlásába. Egyre szemmel láthatóbbá vált Morihei sajátos stílusa. Onisaburo a legnagyobb élő harcművésznek nevezte, így nem csoda, hogy mindenki őt akarta megverni. Szinte naponta tartott bemutatókat, küzdött meg más mesterekkel. Egyre többen érkeztek Ayabéba, hogy lássák a legyőzhetetlen mestert. Egy napon ellátogatott Moriheihez Shutamo Mishimura a Waseda Egyetem híres judo klubjának mestere. Mikor meglátta Moriheit, kacagásban tört ki, és méltatlankodva jegyezte meg: "Ez lenne a világ legerősebb embere?". A küzdelem sokáig tartott, Mishimura minden támadása nyomán a földön kötött ki. Végül a teljesen kimerült judos megadón nézett fel az egyik dobás után, és Morihei mosolygó arcát pillantotta meg: "Létezik-e olyan harcművészet, melyben az ember a támadóját mosolyogva vágja földhöz?!".

1925 őszén Ishamu Takashita (híres előkelő admirális) egy speciális bemutatót szervez Moriheinek, ahol számos befolyásos ember tetszését és csodálatát nyerte el új stílusa. A lenyűgöző bemutató után meghívják a császári udvarba, tartson egy 21 napos tanfolyamot a császári családnak. Morihei Tokióba utazik, de alig egy hét múlva elhagyja az udvart, mert mélységesen megsértik azzal a váddal, hogy ő egy felforgató omoto-kyos ügynök. Morihei visszatér Ayabeba. 1926 tavaszán Takeshita admirális újra ráveszi Moriheit, hogy Tokióba utazzon, de ez alkalommal már családját is magával viszi, egy kis házat biztosítottak nekik Shiba Shirogane kerületben. Első ideiglenes dojoját Sinmazu herceg kastélyának biliárdtermében nyitotta. Edzésein szinte tömegek várakoztak a tatami szélén, hogy sorra kerüljenek. Morihei néhány tehetős tanítványa elhatározta, hogy egy hatalmas edzőcsarnokot épít a mesternek. 1931 áprilisában elkészült az új dojo, melyet Kobukan néven szenteltek fel. Morihei stílusa még alakulóban volt, így az oktatás távolról sem volt szisztematikus. Gyakran előfordult, hogy megálmodott egy technikát, s még az éjszaka közepén ki akarta próbálni, fölébresztette bentlakó tanítványait, akár hajnali kettőkor is.

A Kobukanban kialakult stílust Morihei Aiki-budonak nevezte. Az Aiki-budo majd az Aikido megalkotásában, Morihei vallomása szerint, két ember volt a legnagyobb hatással rá: Takeda Sokaku és Onisaburo Deguchi.

Később Morihei Iwamába vonult vissza, egy régi álma teljesüléséért kezdett dolgozni, egy farm-dojot szeretett volna kialakítani. Elkezdődött az Aiki-Jinja építése is, melyet 1943-ban szenteltek fel.

Nagyon mélyen érintette Japán belépése a világháborúba, teljesen beteggé tette. Csak a háború befejezése után épült fel teljesen.

A háború után az amerikai megszállók minden harcművészet gyakorlását megtiltották Japánban. Így, bár a tokiói dojo megúszta a bombatámadásokat, nem indult újra. Csak néhány tanítvány csatlakozott Iwamán a mesterhez. Titokban gyakoroltak, csak 1948-ban oldották fel a harcművészetekre vonatkozó tilalmat.

Hamarosan elkezdte munkáját Kishomaru Ueshiba vezetésével az Aikikai Alapítvány, melynek legfőbb feladata az Aikido népszerűsítése Japánban, majd nemzetközi szinten is. Az O-Sensei a háború után csak nagyon kivételes esetekben tartott bemutatókat, azzal a legjobb tanítványai foglalkoztak. Csak a belső tanítványait oktatta, ez alól is ritkán tett kivételt. Sokat betegeskedett, utolsó bemutatóját már nagyon rossz állapotban 1969 elején tartotta meg. Majd kórházba szállították, ahol megállapították, hogy májrákja van.

Saját kérésére hazaszállították és április 26-án hajnali öt órakor mosolyogva, ezekkel a szavakkal búcsúzott fiától: "Vigyázz a dolgokra!". (Rá két hónapra hű felesége, Hacu is meghalt.)

Forrás: Wikipedia